Mivel magyarázhatjuk, hogy számos kultúrára és vallásra jellemző a messiásvárás, egy (olykor több) olyan Üdvözítő eljövetelének várása, aki megváltást hoz az emberiségnek?
Erich von Daniken szövegkritikai vizsgálatnak veti alá az emberiség legfontosabb, ránk hagyományozott, szent iratait, mindenekelőtt magának a Bibliának a témába vágó szövegrészeit, de segítségül hív apokrif könyveket, így Hénoch könyvét vagy Adám apokalipszisét, héber mítoszokat, s nem kerülik el fürkésző kíváncsiságát a babilóniai, indiai, perzsa, tibeti hagyományokban majd mindenütt felbukkanó messianisztikus képzetek sem a visszatérő „istenekről". Daniken legfőbb szándéka annak bizonyítása, hogy a bibliai hagyományokban és főleg az apokrif könyvekben megjelenő „Legfőbb", „Magasságos" stb. nem azonos a kereszténység által tisztelt Teremtővel, a mindenható Úristennel, akinek a legendák hozzá méltatlan indulatokat és balfogásokat tulajdonítanak. Lebilincselően izgalmas és szokatlan gondolatpárosításoktól sem mentes okfejtésében Daniken azt bizonyítja, hogy a nagy világvallásokban, de számos más vallásban is az emberek a megváltás, a Végítélet napjának képzetét összekapcsolták – legalábbis eredendően – azoknak a szuper-intelligens, nem földi lényeknek a visszavárásával, akik egykor fölkeresték földünket, és Daniken hipotézise szerint „genetikai beavatkozás" révén döntő lökést adtak intelligens lénnyé és emberré válásunknak.
Valamennyi messiásképzet magja, közös lényege szerte a földgolyón egy félreérthetetlenül megfogalmazott ígéret: „Visszatérünk.” A Végítélet napja tehát régen megkezdődött.
A könyvet a Kheopsz-piramissal kapcsolatos legújabb, a „hivatalos” régésztársadalom által hevesen támadott és Hénoch apokrif könyvével vélhetően összefüggő felfedezés
leírása egészíti ki.
