Pethő Sándor műve Magyarország történelmét foglalja össze a honfoglalástól 1922 végéig. Részletesebben tekinti át a címben jelzett, 1849–1920 közti időszakot, az Osztrák–Magyar Monarchia korát, a kiegyezést, a nemzetiségi kérdést. Tárgyalja a monarchia kibontakozó válságát, a magyar pártok hazai politikai csatározásait. Majd sorra kerül az első világháború, a „tanácsköztársaság”, s végül a nemzeti tragédia, Trianon….
Részlet a könyv előszavából:
A IX. század közepétől kezdve a görög és perzsa történetírók ismételten megemlékeznek egy törökfajta népről, amely ismeretlen körülmények között vetődött a messze délkeletről a Fekete-tenger partvidékére, a Don folyó mellékére, ahol egy népesebb és hatalmasabb rokon nemzet szomszédságában, tőle meglehetősen laza államjogi viszony függőségében nomád államot alkotott. Kilétéről a görög és arab utazók nem sokat tudnak: etnikai hovatartozását utóbb csak az összehasonlító nyelvtudomány derítette ki, amikor megállapította, hogy bizonyos ugorfajta, egyébként békés foglalkozást űző nép egy harcias török törzs alattvalója lett, amelybe a hódító idővel teljesen felszívódott. Amikor a magyar nép először jelent meg a történelem első arcvonalán, akkor az idegen szem már teljesen egységesnek látta s nem észlelte azt a különbséget, amely a magyarság két etnikai alkotó eleme között kezdetben kétségkívül fennállott.
