Mika Waltari: Az emberiség ellenségei (Az ország titka 2.)

A ​római Minutus Manilianus naiv-ironikus közvetítésével most Claudius és Nero korába kalauzolja az olvasót, hogy az utóvirágzását élő, hanyatlásnak indult római birodalom mindennapi életét mutassa be a mai szemmel látó és láttató művész történelmi hűségével és a tőle megszokott lebilincselő mesélőkészséggel. Főhőse ismét gyarló ember, a kor jellemző hibáival, de az örök igyekezete, amely minden korban, minden társadalomban a jobb, a szebb keresésére sarkall. Nero, a világtörténelemből megismert zsarnok, akinek a nevéhez Róma égése és az első keresztényüldözések fűződnek, merőben új, eredeti megvilágításban áll előttünk. Hiú és szeszélyes művész, maga előtt tetszelgő „emberbarát” ez a császár, aki magatehetetlenül kapálózik a minden porcikájában romlott augustusi birodalom elkerülhetetlen végzete ellen. Valóban elbukott-e Nero? Igaz-e, hogy öngyilkos lett? Hogyan váltak mártírokká a lenézett keresztények? Hogyan hordozta magában az új vallás kezdettől fogva a későbbi szakadások csíráját? Hihet-e egyáltalán fenntartások nélkül a racionálisan gondolkodó ember? Az író szenvedélyesen keresi a kielégítő választ ezekre a kérdésekre.