A Fodor-féle zeneiskola, majd a Zeneakadémia zongoratanáraként, a húszas évektől pedig – politikai nézetei miatt – magántanárként nemzedékek hosszú sorában ültette el a zene szeretetét Varró Margit (1881-1978), a 20. századi magyar zenepedagógia egyik legkiválóbb képviselője.
„A zene azért van, hogy örömünket leljük benne. Előadóművész és zenetanár arra hivatott, hogy ezt az örömöt továbbadja. A pedagógus, aki elfelejti, hogy ez a cél, vagy ami még rosszabb, elfeledteti növendékeivel, az megcsúfolja hivatását" – vallja e könyv német nyelvű kiadásának előszavában.
Pedagógiai módszerének alapja az a meggyőződés, hogy a tanár legfontosabb feladata a tehetség kibontakozását akadályozó, gátló tényezők elhárítása.
Ezek a gondolatok ma, több mint fél évszázaddal írásba foglalásuk után is időszerűek.
Bartók, Menuhin és sok más kiemelkedő muzsikus a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott e könyv írójáról. „Régóta ismerem Varró Margitot mint zongoratanárt és a zongoratanítás elméletének szakemberét és úgy vélem, napjaink legjobbjai közé tartozik ezen a területen. A zongoratanításról szóló könyve rendkívüli értéket képvisel, és időszerűségét soha nem veszíti el" (Bartók Béla, 1938).
„Varró Margit műve vezérfonalként szolgál, és jelentős mértékben járul hozzá egy olyan terület tisztázásához, amelyet a formális zenei nevelés és gyakorlat gyors és nem várt általános elterjedése napjainkban háttérbe szorított" (Yehudi Menuhin, 1948).
A zenetanárképzés és zenetanítás 1921-ben megjelent alapművének kiadása több mint fél évszázados, napjainkban a korábbinál is égetőbb hiányt pótol.
