A világszerte rendkívül népszerű s nálunk is közkedvelt író a regénytrilógiájában az ókorba kalauzolja az olvasót: a Flaviusok – Vespasianus és Titus császár, főként pedig Domitianus „Úr és Isten” – uralkodásának napjaiba. Abba a korszakba, amelyben a központosított hatalom despotizmusa a csúcspontjához érkezik, s az egykori római köztársaság emléke már csak ártalmatlan legendaként él tovább. Feuchtwanger regényének hőse Josephus Flavius történetíró. Ez a különös, kivételes képességű ember egy bonyolult ellentmondásokkal terhes kor szimbóluma. Dávid törzséből származó pap, aki fegyverrel a kezében harcol a hatalmas Róma és a kicsiny Júdea egyenlőtlen háborújában a birodalom kegyetlen erőszakszervezete ellen, egyben azonban „világpolgár'” is, akinek a legfőbb gondja, hogy meglelje az egész ismert emberiséget egybefűző szálakat. Drámája abban rejlik, hogy sokáig nem tud dönteni az őt útjára bocsátó közösség szolgálata és személyes hiúsága, a hazájához népéhez való kötöttsége és tudományos pályafutásának vonzó, magasba emelő lehetőségei között. Élete alkonyán, reményeiben megcsalatkozva, szülőföldjére tér vissza, hogy végül – amire ifjúkorában nem volt képes – az újra fellobbanó szabadságharcban a halált válassza.
